Tájház átadásra készülünk

Több alkalommal is felhívással élt az Önkormányzat a lakosság felé, hogy társadalmi munka keretében segítsenek, közösen a tereprendezési munkálatokban. Rég nem tapasztaltunk ekkora összefogást, megmozdulást, amit ezeken a napokon megtapasztaltunk. Első alkalommal április 26-án délután 15 órától kezdtük meg a munkálatokat, amely a talaj termőfölddel való kiegyenlítését jelentette, lefektettük a közműveket- az áramnak és víznek való árkokat markoló és kézi erő segítségével kiástuk, lefektettük a csöveket több irányban is a területen, majd az idehordott homokot tolólappal és gereblyével kiegyenlítettük, megtisztítottuk az esetleges törmeléktől. A porta közepén álló kútgyűrű körül nyíló rózsafát meghagytuk, eköré kovácsolt vasból egy boltíves rózsafuttató került „Tájház” felirattal.

Második alkalmunk május 6-án volt, ahol felhívásunkra ismét szép számmal gyűltek össze a segítő kezek. Ezen az alkalmon lovas fogasolással mentünk végig a területen, hogy a fűvetés előtt fellazítsuk a talajt, majd következett a fűmagok elvetése. Közös erővel felállításra került a területen álló kútgyűrű mellé egy gémeskút is. A hatalmas kútágas és ostorfa pontos behelyezése szintén embert próbáló feladat volt, de segítőink precízen elvégezték ezt a feladatot is. A Tájház és Művelődési Ház előtt fekvő hosszú virágágyás körül díszkavics került kihelyezésre, a Tájház elé az előző napokban három meggyfát ültettünk, őrizve a korábbi Vasadi hagyományt, ahol a porták előtt meggyfák álltak. A Tájház és Művelődési Ház előtti fák töveit mulccsal takartuk, és a köztük lévő üres területet aprószemű díszkaviccsal szórtuk be.